Karesz Versei

A keresett kifejezés:

Elkendőzve

Elszántan nézem azt, amit nem lehet,

Hogy lassan engem eltemetnek.

Türelem a kincsem nincs egyebem itten,

Nincs semmi bánatom, elmúlt a fájdalom.

Nézem az eget, a sötét legyet,

Mi rászállott a szemfedőmre,

Mi arcomat elkendőzte.

De minek a kendő, a drága keszkenő.

Ha nem nézi csukott szemem,

Hogy ki az, aki sirat engem.

Csendben fekszem most a földön,

Míg le nem költözöm.

Ott sem hallok majd mást én se,

Mint a földnek sötét mélye.

Morog, morog az minden percben,

Mert szégyen, az mit tettek csendben.

Alávaló gaz emberek,

Mérget adtak a békés földnek.

Vadászat reggelén

Vérvörös alkony éjjen, szálló kakas,

riadt reggelen hol hagytad hangodat?

Pacsirta dalolja köszöntő dalát, az égnek.

Vöröslő réten, rókák feküdnek, terítéken.

Aratott mostan, a durva halál

fénylő szárnyú angyala, az erdőbe.

Vadászok örömére hullott, a java s a férgese.  --95/1/=­--

Szép álmokat

Legyen szép az álmod,

Boldog minden sóhajtásod,

Kedves minden pillanat

Most elmegyek,

S téged aludni hagylak,
Jó éjt kedves csendeset,
Álmodj velem

Hogy veled lehessek

Egy csók

Egy...

Szeretlek.

 (2002. november 22.)

nem is

Nem is jó, mit néha én mondok!

Elszálltak messzire, a fehér galambok.

Száll, száll a madár, mindig csak el,

Tőlem messze száll.

Én vagyok, én, a békétlen talány,

messze ringó kék tavak habján.

Hullámzik az ég,

Fekete lángok úsznak a testen.

Izzik vörösen, jeges ígéretem.

Az ég megrázta az eget,

és az esőfelhő

kiáztatta a földet.

Föl néztem, én.

Ó, atyám!

Adj egy kevés helyet,

Hol száraz alomba

Hajthatom fejemet.

Éltető erőd áradjon szét,

Lelkemben.

Hogy, testem meg ne fázzon.

Hideg éjjen,

Betegség,

Rajta ne ártson.

Mondd

Kisze - kusza tócsa.

Leng a szélben ezernyi virágocska.

Hamvas fák alatt

bűzlik egy kis domb.

Kutya kaparja a földet

Vágyik rá a csont.

A nap álmos még

De fénylik már a gomb

          Mondd!

Játszik még a fény

gyöngyöző szemedbe?

Égeti ajkadat szerelem csókja?

Vad vágy, valóság,

Veled lenni éjszakákon át.

Álom, utazás.

Messze eldobott gondolat

Visszatért, mert...

eltűnni semminek sem szabad.

Boldog vagy bolond

Álmaid éltetnek,

Ne tagad.

           Mondd!

Kétség

Felhők gyűlnek fejem felett,

Testemből nőnek egyre.

Elveszik lassan, a szép napok ígérete.

Éjszakák jönnek, sötétek; hidegek,

Vége sem lesz egyszer

A mindent elfedő éjnek.

Gyenge vagyok, s esendő

Lassan beborít az eső.

Úszni fogok a szennyes árral,

Végtelen éjben a halállal.

El sem temetnek,

Ég alatt fekszek.

Soha senki így ne lásson

Éj sötétben várom

A halálom.

04/11/23

Kétség 2

Monoton maraton

Fut a sín a vonaton,

Száll a madár fenn az égen.

Víz rohan, patak medrében.

Csillag jár az éji égen.

Elmegyek én messzi innét.

Itt marad az ki néma,

S a székbe rogyott béna.

Süket fülek jajongása,

Édes álmok, véres valósága.

Máshol, hol nem élnek gazok,

ott leszek én,

Ha meg nem halok.

Nem remélek szép világot,

Azt sem hiszem, amit látok.

Fúj a szél a hegyek felett,

Jajonganak a szikla élek.

Ők nem élnek.

HIT-VALLÁS

Ha hiszel a fényben

A boldog igében,

Mely fellobban újra

Ha virrad a reggel.

Élj vele soká, igaz szeretettel.

S, ha látod a vágyad

A boldog igádat,

mely lenyomja mérgesen

fájó két vállad.

Eléred azt, mire csak szíved vágyhat!

Harminc éj

Holdvilágos éj, harminc év.

Álmodik az ember,

Aludni nem mer.

Árnyak az éjben, ijesztőek nagyon.

Bennük él a félelmünk,

Gyermekkorunk rémes álma.

A felnőtt lét valósága.

Kies éj, félek még,

De jő a hajnal némi vigasszal.

S a derengésben ott leszek magam,

Ha élek még, fényben úszik majd minden szavam.

Derengő hajnalfényben, izzó mély vörösben s kékben,

Ott az ígéret. Lesz még szebb nap, az évben.

Álmok s esélyek, ki hisz bennük az remélhet.

De újra jő az este, mi lelkemet eltemette,

S egyedül állok majd újra a világba

Nevemet a szélbe kiáltva!

Halljátok hangomat?

041102

Emlékezés

Emlékszem,

A csókjaid izére,

A tested melegére.

Emlékszem.

A pillanat varázsára,

A boldogságra, a beteljesült vágyra,

A békés feloldozásra, Az örömre,

A nyugalomra.

Jó volt nagyon,
S jó emlékezni is,

Jó rá nagyon.

         2002. 07. 04.

Az életem

Az mi ki is mondható,ó! 

Hallani volna most jó.

Mély tengernek sötét mélye,

Szememnek sötétsége.

Mélyben fekvő hűs habok,

Bennem forrjatok.

Szelíd kacaj az életen, ez az én életem.

Szikla áll a szélnek ellen,

De víztől hasad teste.

Megrázza a föld apró kis rezdülése.

S a szó ki nem mondható

Halkan suttogják félve,

Hogy senki meg ne értse.

Vége lett a télnek, örülhet a lélek.

Új tavasz jő el, sebesen,

Letarolni fáradt énekem.

Dalban mondom el,

Mit szóban nem merek,

A rímek sem tetszenek.

Más világnak szép a hajnal,

Én elmegyek a nappal.

Mi végre járok én, a végre?

Ősöm is járt erre száz,

Mégsem lett meg a ház.

Keresek egy szép lakot,

Hol ellakhatok.

Szépen csendbe, éjnek csendje eltakar,

 Nem bánt már semmi, semmi zaj.

Járom az utamat, keresek, ha hagynak.

Minden nap szép nekem,

Boldog az életem.

Nem látom a fény határát,

Égben járók lépte nyomát.

Van, aki hív. Van, aki vár.

Hol a lélek vár, ott van már.

Szállok a szélben, mint a galamb,

De nem látom lent magam.

Álomnak katonája

Álomnak katonája drága galambom,

Elveszet az emlék, nem lesz holnapom.

Véget érnek a szép mesék,

Szomorú vége lesz a fénynek,

A nap leszáll, s én vele megyek.

Ki nem talál magára, az elveszet,

s én hiába keresem testemet,

Véres halom a járda felet,

Hol én voltam egykor, most, egy tetem lehet.

Ki látja a testet, nem néz engem,

Hol én vagyok, ott nem lélegzek.

Ki hát az, ki most beszél bennem,

Lélek, te lelketlen rablója az életnek,

Mi végre hazudsz a világnak,

Mi a célod most s mi végre,

Ha nem hagyod beteljesülni, a hit ígéretét se.

Álmaink temetője, valóság,

Vágyaink gyilkosa az igazság,

Merengve nézzük a lenyugvó napot,

S nem várjuk többé a felkelő napot.

A vándor

Játék a dalban a zokogás,

Az égzengés, csak áldás.

Igaz szóban nincs is bánat,

Az ki szeret, az nem láthat.

Hideg őszön hull a falevél,

Ha szeretsz, hull könny s a vér.

Hiába az áldozat, hiába minden,

A boldogságban nincs igazabb, itt nem!

Láthatod azt mi jó, mi szép,

De nem látod azt, mit elkerülnél.

Örökkön úton vagy, mindenért s a semmiért.

Az éj szép

Az éj szép, és kéjes, de nem hozza a várt boldogságot meg.

Az éj hideg, s fagyos, de lelkében még mindig, igazi tűz lobog.

Az éj csendes, s rendes, de nem kérdezi meg a neved, csak körül ölel téged, s ringat, ha kéred.

Az éj sötét, s hallgatag, s nem zavarja meg álmodat. De ott van, benned, ha vágyod a hangokat.

Az éj csendje

Sötétben álló hallgatag ember,

Ki nem lát meg téged, az nem is ismer.

Éj sötétben, csillagfényben,

Elmerengsz a csendes éjben.

 Gondolatod száll a légben,

Felhők felet ragyogó holdfényben.

Nem látod a zord arcokat, kézben villanó fokosokat.

Visszatérsz e földre, testedet vérben megfürdetve,

Porból lettél, porba estél, merev tested az enyészet.

Szép estédnek immár örökre vége lett.

Falevél

            (A gondolat mulandósága)

Fáról hulló vörös alkony éjen,

Szél szárnyán libegő, aranyló falevél.

Hová vezet elmúlásod útja?

Forgószélként szállsz,

Míg el nem merülsz a porba.

Tündöklő születésed

Zajos életnek volt hírnöke.

Vérben úszó ég alatt,

Varázslatos halálod;

Mit ad a világnak, ma?

Rejtély az életed, elmúlásod,

Halálodban is gyönyörködteted a világot.

Mi végre járod haláltáncodat?

Nem értve téged bámuljuk arcodat

Aranyló fénnyel ég tested rőt barna avarban,

Az est leszáll, és nem nézel ránk többet soha.

Fiam

Boldogok azok kik szeretnek,

Öröm világítja meg lelküket.

Vigaszság nekik a lenyugvó nap is,

Csatlakozz hozzájuk fiam,

Az idő mindenre megtanít.

Nevethetsz te is, ahogy apád nem tudott.

Szeretve nézd anyádat, azt az édeset,

Nekem egyetlen, drága feleségemet.

Oly sok szeretettel nevelt, s féltett tégedet.

S ha én már nem vigyázhatom,

Te még vigyázd a botladozó lépteket.

Add meg neki azt a szeretetet, amit az élet tőle elvett.

Felejtse el békében, a fájdalmat; a szenvedést.

Boldog gyermeke mellet, szép legyen az öregség.

Apádnak; fiam! Ígérd meg ezt még.

Kétségek

Nem nevetnék, de nem tehetem,

Ez az életem.

Nem élnék én szívesen,

De csak ez jutott nekem.

Nem néznék, de van szemem.

S hallgatnék is talán szívesen.

Halnék karodba, kardodtól lesújtva

Vagy csak apró szálkától mi szívemet átszúrta.

S nézlek én egyre szívembe kétséget égetve

Lélek, lélek, miért is égek?

Lángba borult mindenem,

Te vagy a mindenem.

Te, te...

Istenem.

Keserűség

Gondolatok kerge raja gyorsan száll, nincs idő a szóra.

 Nincs semmi szánalom

 de nem szólok,

 hallgatok némán, mintha nem is volnánk, ...

A magány beszél, én hallgatok

a csend sem mondja meg, mit akarok.

Nézzem az eget a fehér menyezett

A falakat mik lassan reám omlanak

Állok vagy fekszek, mindegy, összetörnek.

Néma koporsó de szép is az

Halálomba van vigasz!

Nem leszek én többet gyermek

S senki sem nevethet!

Ne fájjon nekem se, s másnak,